Amikor Budapestről Shanghaiba utaztam, az
volt a taktikám, hogy annyit alszom a repülőn, amennyit csak tudok, és így
védem ki a jetlag-et. A körülményekhez képest frissen érkezem, és egyből bele
tudom vetni magam a kínai életbe.
Most, hogy hazafelé készülök, pont az
ellenkezőjét terveltem ki, igyekszem nem aludni semmit, így amikor éjfélkor
megérkezem, biztosan olyan fáradt leszek, hogy gond nélkül fog menni az
elalvás, és a visszazökkenés a magyar időzónába.
Mivel nagyjából sikerült ezt be is
tartanom, így 23 órán át voltam ébren, kb. egy huzamban, na, jó, tán két órányi
szunyókálással itt-ott.
Reggel Sophie azzal fogadott, hogy már
felhívta a repteret és semmi nyoma se sztrájknak, se tájfunnak, így nyugodt
lélekkel nekivághatok az útnak.
A 2-es metró, amelynek itt, a közelünkben
is van egy megállója, egyenesen ki is visz a reptérre. Igaz, nem teljesen
egyenesen, mert út közben valahol át kell szállni a 2-esről a 2-re J A reptérre már rövidebb szerelvények mennek, így vonatot
kell váltanunk, de a név ugyanaz marad.
Mindig van valami új dekoráció! He Youzhi,
aki 1949 és 1983 között számos remek életképet rajzolt a régi Shanghai életéről
és lakóiról, azóta a kedvencem, amióta a Shanghai Urban Planning Exhibition Centerben
(link) megpillantottam az első rajzait. Idén az ő alkotásaival dekorált
oszlopok dobták fel az utamat a metrótól a reptéri terminálig.
Életképek a régi Shanghaiból |
A sorállás a szokásos hosszúságú és
menetrendű volt. Először a csomagfeladás és jegy átvétel, aztán a kilépés az
országból („Kérjük, értékelje munkatársaink viselkedését egy smiley-val, ha elégedett
volt munkájukkal!”), végül a fémdetektoros ellenőrzés. A három hét alatt az
összes repülőtéren nagyjából azonos szerelésben jelentem meg, de most volt az
első eset, hogy a fémkereső kapu kiszúrta a nyakamban lógó órát, és egyből
nagyon gyanakodva kérdezték, hogy mégis mi az (fedeles, mint a régi zsebórák,
így akár egy bombát is elrejthettem benne). Aztán amikor itt kimagyaráztam
magam, és fel akartam szedni a kézipoggyászomat, kiderült, hogy a táskámra csíptetett
lépésszámláló sem állta ki a próbát. Először pontosan elmagyaráztatták velem,
hogy mi célból is tartom magamnál, aztán visszaküldték az alagútba egy újabb
röntgenes biztonsági ellenőrzése. De végül is mindnyájan tisztának
bizonyultunk. És ennyi ellenőrzés még arra is jó volt, hogy közben remekül
elteljen az idő, pedig igencsak rászámoltam az indulásnál.
Biztos, ami biztos! Ha már azt sem tudod, hol is vagy valójában, csak figyeld a feliratot :-) |
Az utazás már eseménytelenül telt. Alvás
helyett megnéztem három filmet, többször turbulenciába kerültünk, és rázkódott
a gép, de csak egyszer sikerült lefröcskölnöm magam egy kis gyümölcslével. Még az
ebédelés is gond nélkül lezajlott, dacára annak, hogy az asztalom már megint
elég meredeken az ölem felé dőlt, úgyhogy ügyesen egyensúlyozni kellett, nehogy
valami leszánkázzon róla.
Párizsban ismét végiggyalogoltam a hosszú
folyosón a K és az F terminál között, csak most az ellenkező irányba, és
legalább két másik utas társaságában. Így azért hihetőbb volt, hogy éppen egy
forgalmas repülőtéren járok, és nem valahol a világ végén, ahol rajtam kívül
teremtett lélek sem él J
A következő állomás pedig már Budapest
volt, ahol mindig meglepődöm, hogy semmi útlevél ellenőrzés nincsen – hát persze,
ez már a schengeni övezeten belül van, Párizsban már egyszer beléptem az EU-ba.
Itthon már csak lekapom a bőröndömet a futószalagról, és mehetek is kifelé, ahol
szerető családtagjaim várnak lelkesen és álmosan. Ja, és meleg kabáttal, mert
amíg én 33 fokban szédelegtem Hong Kongban, itt hirtelen beköszöntött a „tél”,
13 fok és erős szél feledteti a nyári napokat.
Köszönöm az útleírásaid. Élvezetes volt számomra.
VálaszTörlésÖrülök, hogy megoszthatom az élményeimet és az élvezetet veletek :-)
VálaszTörlés