Kína 2017 – Hong Kong először

Hajnali fél 7-kor felkelni, vasárnap, ki hallott már ilyet? A dolgozó ifjúság hétvégén 10-ig pihenni szokott. Kivéve, ha éppen utazás van kilátásban. Daninak ugyan munka, nekem viszont egy újabb lehetőség.

A gépünk 9:35-kor indult. 7-kor fogtunk egy taxit a ház előtt, a reptérig 45 perc, sorban állás a csomagfeladáshoz 40 perc, sorban állás az országból való kilépéshez (igen, Hong Kong ebből a szempontból külföldnek számít) 25 perc, sorban állás a kézipoggyász és személyi ellenőrzéshez újabb 25 perc. Az eredeti terv az volt, hogy majd a reptéren reggelizünk, sőt talán még a VIP várót is kipróbálhatom Dani első osztályú jegyével. Ehelyett, mire mindennel végeztünk, már az utolsók között voltunk a beszálló kapunál.

Dani jóvoltából első osztályon utazhattam, míg ő az én jegyemmel a turista részlegen szerénykedett. Ritkán adatik meg nekem, hogy luxus körülmények között utazzam, így most is lelkesen szívtam magamba minden új élményt. Aki sűrűn repül első osztályon, nyugodtan ugorja át ezt a részt :-D

A légikisasszony személyesen kísért a helyemre, kikapta a kezemből a hátizsákomat, nehogy nekem kelljen fáradnom azzal, hogy berakom a csomagtartóba. Miután leültem, rohanva hozta a forró, nedves kéztörlőt, hogy felfrissüljek, és egy pohár narancslét, ha netán szomjamat akarnám oltani. Egy zacskóban oda volt készítve egy pár papucs, hogy kényelembe helyezhessem megfáradt lábaimat, miközben leadtam a rendelésemet az ebéd ügyében. Mivel tudom, hogy milyen az úri viselkedés, nem tettem hozzá, hogy „de itt legyen ám iziben, mert éhen halok!”, csak reméltem, hogy mielőbb megkapom. Felszállás után egyből meg is érkezett, fehér abrosszal letakart kisasztalra tálalva.

Business Class

Sőt, extra meglepetésként, az ebéd végén még fagylaltot is kaptunk!

A légikísérőm lépten-nyomon megérdeklődte, hogy van-e még valami kívánságom, szeretnék-e inni valamit, belesúgta a fülembe, hogy mennyi idő még az érkezésig, és hány fok várható. Hong Kongban. Igazán semmi panaszom nem lehetett.

Ablaknál ültem, és sikerült elcsípnem egy olyan látványt, amit még én is felismerek itt Shanghaiban, a  mesterséges, kör alakútavat, melyhez a 16-os metróvonal kimegy. Utána már végig a tenger felett repültünk, így remek szigeteket láthattam. Majdnem mindegyiken volt egy-két(-három) „kiharapott” tengeröböl, némelyik kikötőnek kialakítva, de sok természetes képződménynek látszott. Kicsi szigetek voltak, de azért a legtöbb lakottnak tűnt, utakkal, házakkal, az egyiken még toronyházakat is láttam.

Hong Kongban, Dani bőröndjének begyűjtése után egyből elcsípett bennünket a Tourist Information Centre egyik embere, és részletes információkkal látott el a város nevezetességeire, a közlekedésre és egyéb fontos tudnivalókra vonatkozóan. Igazán udvarias eljárás az ide érkező turistákkal szemben. Egy csomó brossúra mellett még egy tájékoztatót is a kezünkbe nyomott, amiben az összes jelentősebb hotelre vonatkozóan felsorolják a taxi viteldíját, és megmutatták, hogy milyen tájékoztató cédulát kell kapnunk a sofőrtől, ha beszállunk egy járműbe.

Bár ezt nem kaptuk meg, de a viteldíj tényleg annyi volt, amennyi a listában szerepelt. (Itt jegyzem meg, hogy Hong Kong állítólag a legbiztonságosabb városok közé tartozik, nem csak a taxis nem csap be, de az egyéb bűnözés is minimális szinten van.)

A szálloda remekül passzolt az első osztályú repülőjegyhez. Egy igazi, békebeli hotel, mint a brit koloniális időkben játszódó filmekben. Fényűző lobby, márvány falakkal, üveg csillárokkal, hatalmas virágdísszel a terem közepén, enyhe rózsaillattal, szolgálatkész személyzettel, akik még az ajtót is kinyitották előttünk, valahányszor ki- vagy bementünk, a kávézóban kerek asztalokkal és kényelmes fotelekkel, a bárban halk zenével – és még csak a bejelentkezésnél tartunk!

Mivel a szobát csak fél 4 után lehet elfoglalni, a csomagjainkat elvitte egy londiner (természetesen legközelebb már majd csak a szobánkban fogjuk viszont látni, nekünk már nincs velük semmi dolgunk), mi meg elindultunk ebédelni – és egyből szembesültünk a város kevésbé elbűvölő oldalával is, az árakkal. Egy ásványvíz, amely Shanghaiban 2-3 RNB, az itt 15 HKD (1 RNBt 0,8 HKD-ért váltanak, tehát ez nem indokolja ezt a hatalmas különbséget), és hasonló árkülönbségek vonatkoznak minden másra is, aminél volt hasonlítási alapunk.

Egyedül a közlekedés volt a shanghaihoz hasonlóan kellemes árszintű. Annyi, hogy míg ott távolság alapú viteldíj van, itt a magyarországihoz hasonlóan egységárasak a járművek, akármekkora távolságot teszel is meg. Viszont buszból, metróból is van többféle árkategóriájú, úgyhogy érdemes odafigyelni, melyiket használja az ember.

Hong Kong remek találmánya az Octopus kártya, egy feltöltős rendszerű fizetőeszköz, amivel nem a járműveken, de szinte minden boltban és például múzeumokban is lehet fizetni. Elég, ha az ember csak egy minimális készpénzt tart magánál, kivételes esetekre, minden másra ott az Octopus.

Az utcákon megcsapja az embert a 33 foknál jóval többnek érződő párás meleg, de sebaj, ha már kezd nehezen elviselhető lenni, az ember se perc alatt talál egy plázát, ahol legalább 10-12 fokkal hidegebb van. Hong Kong tele van plázákkal – és a plázák tele vannak luxuscikkeket árusító üzletekkel. (Ha például el akarsz jutni a Star Ferry-től a Langham hotelig, menj egyenesen előre, aztán a Dior boltnál kanyarodj balra. A Dolce & Gabananál fordulj jobbra, és amint elhagyod a Cartier szalont, már ott is a szálloda bejárata :-D )

Az ebédet a vízparton költöttük el, közben néztük a hajókat, és a túlparton az „igazi” Hong Kongot, azaz a belváros. A szállodánk (és Dani irodája) a kontinensen, Kowloonban volt. (Hong Kong földrajzi elhelyezkedése sokkal bonyolultabb, mint ahogy gondoltam.)

A délutáni terv az volt, hogy felderítjük, hogy tud Dani a legrövidebb úton eljutni gyalog a hotelből az irodájába. Egyszer már járt itt, és akkor is errefelé lakott, de persze nem pont itt, és amúgy is 6 évvel ezelőtt volt … szóval nem volt annyira egyszerű a dolog. Mindenesetre közben találtunk egy kellemes parkot, flamingókkal, tornaszerekkel, sétautakkal és rengeteg piknikező, jobbára muszlin nővel.

Komolyan veszik a dohányzási tilalmat!

Daninak mindjárt eszébe is jutott, hogy a háztartási alkalmazottaknak, akik errefelé zömében fülöp-szigetekiek thaiföldiek, indonézek, heti egy szabadnapjuk van, mégpedig a vasárnap. Ilyenkor mind kiözönlenek a városba, ellepik a parkokat, de még a szélesebb járdákat, aluljárókat is. Hullámpapír kartonokkal leteríten

ek egy darab területet, aztán letelepednek rá, és egész nap ott ülnek, esznek-isznak, beszélgetnek. Estére, amikor vége a kimenőnek, hirtelen eltűnnek, csak a rengeteg kartonpapír és egyéb szemét marad ott utánuk.

Végül Dani irodáját is megtaláltuk, miután az Elements pláza összes részlegét (Föld, Fém, Tűz, Víz, Levegő) bejártuk, és még egy kiállított Porschébe is beültünk. A hazafelé vivő út viszont még bonyolultabbnak tűnt (nagy építkezések vannak errefelé éppen, útlezárásokkal párosítva), úgyhogy, amikor visszaértünk a szállodába, hogy elfoglaljuk a szobánkat, inkább körkérdést intézett a kollégáihoz, akik szintén itt laknak (valami nemzetközi meetingre gyűltek össze), hogy kinek van valami értelmes tippje a reggeli munkába menetelre.

Elements Plaza - A "Víz" részlegen egy modern víziszörnnyel

Közben én a szobával ismerkedtem. Nem járok olyan sűrűn ilyen elegáns helyeken, hogy ne tudnék élvezni minden apró részletet. Telefontöltő és konnektor átalakító épp úgy tartozéka a szobának, mint világítással ellátott nagyító tükör és a fehér orchidea a fürdőszobában, egy tál gyümölcs, kristálypoharak, álkandalló, ásványvíz minden mennyiségben – és személyre szóló köszöntés a TV képernyőjén!

Miután kigyönyörködtük magunkat a szobában, átmentünk a komppal a túloldalra. Ez még igazi, régi vágású komp, alsó és felső fedélzettel, állítható háttámlájú padokkal, hogy bármelyik irányba nézhessenek az ülések – ez a legkedveltebb és legolcsóbb közlekedési eszköz a szárazföld és a szigetre épült belváros között.

Egy újabb turista látványosság, a Peak Tram. Az 1800-as évek vége felé épült, azóta persze már többször megújult fogaskerekű szerű villamos, fel az egyik, szép kilátást nyújtó hegy nyergébe (Rengeteg itt a hegy. Szinte nincs is más, csak hegy és felhőkarcoló J). Minden turista számára „kötelező”, úgyhogy még így, az esti órákban is kb. 20 percig vártunk, amíg sorra kerültünk.

Korabeli megállóhely - ma már csak látványosság

Fentről tényleg remek a kivilágított Hong Kong látványa. A legtöbb nézelődő a kötelező fotók után újból sorba áll, hogy lefelé is villamossal menjen, mi viszont gyalog tettük meg a kb. egy órás utat, a milliomos villa- és lakónegyeden keresztül, aztán még visszasétáltunk a kompkikötőig is. A végén már igencsak éreztük a lábunkat az egész napos talpalástól A lépésszámlálóm szerint 21000 lépést tettünk meg (fejenként! :-D ). Jól esett végre lerogyni a rekamiéra (mert azunk is van), és elkölteni méreteiben szerény (de árában horribilis) Subway szendvicseinket, kellemes tea, és halk zeneszó kíséretében.

Átbillenthető háttámlájú üések a történelmi Star Ferry-n

Az úri élet velejárói, hogy míg mi a város jártuk, a szobánkból eltűnt az a kevés szemét, amit eddig termeltünk, a bárasztalkán ott termett egy jéggel teli vödör, és az éjjeli szekrényemre szolgálat készen elhelyeztek egy bársony ékszertokot a gyűrűim és különböző kösöntyűim éjszakai tárolására :-D